A reggeli motoszkálást fél nyolcra hirdettük meg, és hála a szakadozó térerőnek hét előtt nem is szólaltak meg a telefonok. Tegnapról már ismerős arcok a reggelinél, csöndes töprengés, hogy vajon mi vár ránk ma, és máris bent ülünk a tréningen, ahol Chris segít áthozni a tegnapi fontos gondolatokat a mába, néhány pillanatra még koncentrálhatunk a megérkezésre, és a jelenlétünket is megerősítjük itt, most, ebben a csoportban.
A tegnapi lelkesedést sikerül átmenteni néhány rövid rácsodálkozással, hogy, jaj…, amikor először volt kezemben a gép, azt éreztem, hogy… és meg tudom örökíteni azt a megismételhetetlen pillanatot… és hogy minden, amit megtanulsz a kameráról valaha, annak a fele akkor lesz tudássá a fejedben, amikor először veszel a kezedbe egy addig ismeretlen filmkészítésre alkalmas eszközt.
Mire való ez az egész? Chris megoszt velünk egy történetet, abból az időből, amikor Indiában először forgattak filmet a helyi közösségfejlesztőkkel. A kezdeti lelkesedés nem akart csillapodni, és mindenki el volt ragadtatva a technikai eszközöktől. De a stáb célja, egy helyi közösség tagjainak a motiválása volt az együttműködésre, nem pedig az újabbnál újabb technikai eszközök reklámozása. Be kellett mutatniuk a résztvevőknek, hogy a film mennyire alkalmas arra, hogy valótlan dolgokat állítson be valósnak, és milyen fontos a helyiek közös tudása, hogy nem a film számít, hanem az a mód, ahogy a képzelet beindítja a közös cselekvéseket, ahogy az emberek közötti valós párbeszéd beindul. „Amikor használjátok a videózást a saját munkátokban fontos emlékezni rá, hogy az egész fontos, nem csak az, hogy hogyan készítetek egy felvételt”.
…és máris arról beszélünk Rupesh irányításával, hogy milyen egy jó történet, milyen elemei vannak, milyen típusa van a szereplőknek, milyen tudással bírnak, hogyan hat a környezet a cselekményre, mennyire fontos egy sztoriban a dráma, mitől lesznek emberi tulajdonságai egy szereplőnek.
…és folyik a történetmesélés négyes csoportokban, a játékba belefeledkezve tanuljuk, mit jelent a történet őrzőjének, újramesélőjének lenni, és mekkora a szerepük van azoknak, akik a történetek elmondásában, feldolgozásában részt vesznek. Mindezt úgy, hogy közben érdekes történetekkel ismerkedünk meg…
Aztán Namita jön, képeket választunk, abból rakjuk össze a saját sztorinkat, hogy egy gyors képcsere után újragondoljunk mindent, és a képek adta ötletek segítségével újabb történetek szülessenek… és jééé… bármilyen tartalomból lehet történetet írni J
... erről a részről is lemaradtam, nem is emlékszem mi mindent kellett intéznem közben.....
ReplyDelete.....soha többé nem akarok szervezőként venni részt egy ilyen kurzuson.... résztvevő akarok lenni!!!!!